ADHD-Október, az ADHD tudatosság hónapja

2023. május 31.
2223
ADHD

Október az ADHD tudatosság hónapja

A láthatatlan betegség kifejezés gyakran használatos az ADHD (figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) meghatározására a tudáshiány és a betegség körül kialakult tévhitek miatt. A mentális egészségi rendellenességek között az ADHD a leginkább aluldiagnosztizált és félreértett betegség.

Magyarországon az iskoláskorú gyermekek 3-7%-át érinti a betegség, három fő tünetcsoportot ölel fel: a figyelemzavart, a hiperaktivitást, valamint az impulzivitást. A részletek figyelmen kívül hagyása, a figyelem fenntartásának nehézsége, a feladatok megszervezésével és befejezésével kapcsolatos problémák, a tartós figyelmet igénylő feladatok elkerülése, a feledékenység, a különféle tárgyak elvesztése mind-mind a tünetek közé tartoznak.

Ezek önmagukban nem jelentenek betegséget, hiszen a diagnózis során egyéb kritériumokat is figyelembe kell még venni. Fontos, hogy a tüneteknek 12 éves kor előtt kell jelentkezniük, és az élet legalább két színterén, például otthon és az iskolában is elő kell fordulniuk. Összességében elmondható, hogy az életminőség és a teljesítmény is romlik. Tanulási vagy beilleszkedési gondok esetén tehát érdemes az ADHD-ra is gondolni.

KkGOGlJDxiqlyp7dovgo2YaxigwjDqlo

Iskolai nehézségek

Az ilyen gyerekeknek tanulási és viselkedési nehézségei a legfeltűnőbbek. Egyenetlen, időnként kifejezetten jó, máskor csapnivaló az iskolai teljesítményük.

Nemcsak képességeik között lehet nagy különbség, hanem ugyanazon funkciót illetően időben is hullámzóak, gyorsan elfáradnak, nem kitartóak. Iskoláskorban nehezen alakul ki feladattudatuk, feladattartásuk, lassúak, kapkodnak. Nehezen kezdenek el és fejeznek be dolgokat. Ezzel együtt sokszor igen magas színvonalon és akár elmélyülten is tudnak foglalkozni mindazzal, ami számukra érdekes, kihívó vagy új. 

A teljesítményüket illetően nagy lehet a különbség attól függően is, hogy kétszemélyes vagy csoportos helyzetben végzik munkájukat. Magát az intelligenciát a figyelemzavar nem befolyásolja, tehát az érintett gyermek lehet okos, átlagos vagy gyengébb képességű. Jó intellektus, gyors észjárás, jó memória elfedheti a nehézségeket és késlelteti a diagnózist és a segítséget. Ugyanakkor az tovább nehezítheti a helyzetet, hogy az ADHD igen gyakran jár együtt egyéb társuló funkció-zavarokkal.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az ADHD-val élők számos pozitív, a környezetüket és a társadalmat gazdagító jellemzővel is rendelkeznek: gyors észjárásúak, intuitívak, kreatívak, nyitottak, képesek nagyon elmélyedni az őket érzelmileg megmozgató témákban, fejlett a humorérzékük és verbális intelligenciájuk, sokszor érzékenyek és erős a szociális érzékük, igazságérzetük.

Kiemelten fontos számukra az elfogadás, a rendszeresség és a betartott, rugalmas korlátok, - a szeretet és a következetesség.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar jó prognózisú, hiszen az életkor előre haladtával csökkenhetnek, sőt, akár meg is szűnhetnek a tünetek. Oki kezelés nincs, de gyógyszerrel és viselkedésterápiával hatékonyan lehet befolyásolni a tüneteket. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés jelentősen javítja a betegség kimenetelét.

Ne féljünk tehát szakemberhez fordulni, ha úgy érezzük, gyermekünk talán ebben a betegségben szenved. A megfelelő kezek között hamar megoldás és gyógyulás következhet.

 Érdemes a szülőnek is esetleg egy ADHD-kurzust elvégeznie, hogy jobban segíthesse gyermeke fejlődését és megértse min is megy keresztül gyermeke. Nyitott szívvel kell lenni ilyen helyzetben, a feszültség és a konfrontáció esetleg a pedagógussal nem szolgálja a gyermek fejlődését. Sőt, csak ronthat a helyzeten. A pedagógusokkal közösen, együtt működve kell dolgoznia a szülőnek a mielőbbi megoldás érdekében.

OgwOElJoKX2hmuBKLX7iHSBcCrdeYjNM

Gondos feltérképezés, komplex megsegítés

Ha egy gyermek az ADHD tüneteit mutatja, rendkívül fontos, hogy mielőbb fel tudja mérni az állapotát egy e téren jártas szakember. Ez azért is lényeges, mert egyes fejlesztési módszerek csak bizonyos életkorig igazán hatásosak. Az időben felállított diagnózissal, fejlesztéssel, viselkedésterápiával, szükség esetén gyógyszeres kezeléssel ellensúlyozható, illetve megelőzhető a következményes károsodások: a normál pszichoszociális fejlődés elakadása, a negatív énkép, a motiválatlanság, az állandó nyugtalanság és elégedetlenség kialakulása. 

Fontos, hogy a gyógyszeres terápia, amennyiben szükséges, időben induljon el, megfelelő adagban, megfelelő időt fedjen le és megfelelő ideig tartson.

Fontos, hogy a kiegészítő terápiák: különböző fejlesztő módszerek, csoportos szülői, tanári tréningek, a rendszeres testmozgás, a napfény, a friss és kezeletlen-feldolgozatlan élelmiszereken alapuló étrend, rendszeres, bő folyadékbevitel mellett a figyelmetlenségből, fegyelmezetlenségből fakadó tünetek is ritkábbak, illetve enyhébbek lesznek, és kevesebb fejfájást okoznak gyereknek és szülőknek egyaránt. 

ojrVJaGy1Ruol8qzmALFDsoMVvVOc5YA

Következetesség, napi rutin, pozitív szemlélet: a lehetőségek keresése

Az érezhető javulásig vezető út göröngyös. Nemcsak jól képzett szakemberekre és terápiás eszközökre van szükség, de a szülők és pedagógusok kitartó jószándékára, türelmére és következetességére, együttműködésére, valamint önmagukról való gondoskodására, feladatmegosztásra is.

A napi rutin bevezetése náluk különösen nagy hangsúlyt kap, ahogy a világosan kijelölt határok, az egyszerűen megfogalmazott, következetesen betartott szabályok is. Fontos nekik a gyakori megerősítés és az azonnali visszajelzés, ha valamilyen valóban komoly probléma merül fel viselkedésükben. Különösen fontos, hogy a korlátok felállítása és a szabályok betartása mellett, azok védelmében, a hiperaktív gyerek ki tudja élni kíváncsiságát, tevékenységi vágyát, kreativitását. Legyen rá lehetősége, hogy megmutassa magát olyasmiben is, amiben tehetséges, amiben jó, hogy adottságainak, alkatának előnyei is előtérbe kerülhessenek. 

Fokozott odafigyeléssel idejekorán léphetünk és ne felejtsük, az ADHD-s gyermekek is ugyanolyan különlegesek, mint egészséges társaik. Ezt mindig éreztessük velük.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása