Hisztamin intolerancia

2023. április 28.
1907
hisztamin intolerancia

Hisztamin intolerancia

Nem olyan régóta van a köztudatban a hisztamin intolerancia, főképp a bőrgyógyászok körében volt ismert, de manapság már a gasztroenterológusok is gyanakszanak, ha felmerülnek a betegeknél a jellemző tünetek.

A hisztamin egy biológiai anyag (biogén amin), amely egy aminosav lebomlása során keletkezik. Régebben azt hitték, csak az allergiás reakciók kiváltásában van szerepe (főleg az allergiás folyamatok során szabadul fel a hízósejtekből), de azóta kiderült, hogy más feladata is van.

Például idegsejtek is tudnak a hisztamin révén kommunikálni egymással, ebből adódóan az anyag az idegrendszeri jelátvitel szempontjából is fontos. Életideje a szervezetben nagyon rövid, mindössze 10-60 perc. Ha viszont lebomlási folyamata valami miatt sérül - például mert nem termelődik elég lebontóenzim -, akkor a hisztamin túlzott mennyiségben lesz jelen a szervezetben. 

Ilyenkor alakulhat ki rá túlérzékenység, egyfajta intolerancia, amely nem keverendő az allergiával. A főképp bélrendszeri és bőrgyógyászati tüneteket ez a túlérzékenység okozza.

DVPI6USas0rZYWjkmD72CrazSsNQwXaa

Milyen tünetei vannak?

Tünetek

  • hányás
  • has puffadás
  • szem körüli ödéma
  • fejfájás
  • viszketés
  • kipirosodott bőr
  • hasmenés
  • orrfolyás
  • tüsszögés
  • orrviszketés
  • hasi görcs
  • melegségérzet
  • asztmás tünetek
  • ödéma az arcon
  • anafilaxiás reakció

A hisztaminérzékenység diagnózisát kimondani a hisztamint bontó diamin-oxidáz enzim (DAO) vérből végzett szintmeghatározásával lehet. A DAO értéke hivatalosan 10-100 U/ml között van, de a megfigyelések szerint a 20 U/ml alatti érték már járhat klinikai tünetekkel.

nxtgIzgY2oEEFTfF89fqsno27Z5SryCP

A hisztaminintolerancia okai és tünetei:

Már régóta megfigyelték, hogy bizonyos ételek fogyasztása egyeseknél allergiás jellegű tüneteket válthat ki, de ennek okát nem ismerték. A legjellegzetesebb panaszok a bőrt érintették. A betegek észrevették, hogy például pezsgő fogyasztása után 10-15 perccel hirtelen kipirulás, az arcon és a nyakon melegségérzet, esetleg viszketés jelentkezik (a pezsgőnek nagyon magas a hisztamintartalma). Rájöttek arra is, hogy a hisztaminintolerancia bélpanaszokat és légúti gondokat is okozhat.

skgf4uY1H5IXDn1CpMAT8aFuWs9bQ4Dj

 Utóbbiak közül az orrfolyást, a tüsszögést, az orrviszketést lehet kiemelni, de súlyosabb esetben asztmás tünetek is jelentkezhetnek. Ezek a problémák a hisztaminban dús ételek elfogyasztása után 1-2 órán belül alakulnak ki.

A bélpanaszok közül a hasi görcsöt, a hasmenést, a has puffadást és a hányást lehet kiemelni. Ezek szintén az étkezést követően 1-2 órán belül válnak érezhetővé. Jelentkezhet a hisztaminintolerancia miatt fejfájás is, de az érfal áteresztőképességének növekedése miatt a szem körül és az arcon ödéma is létrejöhet. 

Hisztaminintolerancia esetén kerülni kell a hisztamint tartalmazó ételeket, illetve azokat a gyógyszereket, amelyek gátolják a hisztamint bontó DAO enzim működését.

A gyógyszerek között ilyenek egyes fájdalomcsillapítók és helyi érzéstelenítők, de vannak ilyen antibiotikumok is. Az ételek közül a halakat és a rákokat, a savanyú káposztát és a kovászos uborkát lehet kiemelni, de ide tartoznak a penészes sajtok, illetve a nagyobb mennyiségű tojásfehérje is.

Rcb6BL6VRPuKfioVBRbkGfOcpEPPeXA5

Sok hisztamin van az olyan füstölt árukban is, mint a szalámi, a kolbász és a sonka. Lehet még említeni a spenótot, a paradicsomot, a padlizsánt, a babot, a szóját, a földimogyorót, a diót és a kesudiót is. Több hisztamint tartalmaznak a csokoládék és a kakaós élelmiszerek, de ilyenek a citrusfélék is. Az ecet szintén.

Mivel a hisztamin hőre nem bomlik, ami a sütés-főzés előtt az ételben volt, nagyrészt utána is benne marad.

A halakról azt is érdemes tudni, hogy minél tovább tárolják őket nem fagyasztva, annál több hisztamin képződik bennük. Ennek oka, hogy a hisztamint a halak bélrendszerében élő baktériumok állítják elő.

Emiatt ha a kifogás után gyorsan kibelezik őket, kevés lesz bennük a hisztamin, ha viszont ilyen állapotban tárolják, akkor sok. Ha a hal fagyasztott, de előtte nem belezik ki, akkor a felengedés után újra beindulnak a biológiai folyamatok, és elkezd benne hisztamin termelődni. Az italok közül a pezsgőt érdemes leginkább kerülni, az ugyanis sok hisztamint tartalmaz.

A DAO enzimet lehet pótolni is, de az erre szolgáló készítmény beszerzése Magyarországon még nehézkes.

 Fontos az is, hogy az érintettek törekedjenek a bélflóra rendbetételére. Ezt azok a probiotikumok segíthetik, amelyek többféle hasznos baktériumot tartalmaznak.

Ugyancsak fontos a rizikót növelő alapproblémákhoz - például a lisztérzékenységhez - tartozó diéták betartása, illetve a bélfertőzések kezelése. Érdemes naplót vezetni az elfogyasztott ételekről és italokról, hogy kiderüljön, mik okozhatnak panaszokat.

A bélfertőzések, bélgyulladások, bélkárosodások elkerülése segíthet megelőzni a hisztaminintolerancia kialakulását.

Akinél a túlérzékenység már ismert, a hisztamint tartalmazó ételek kihagyása segíthet elkerülni a tünetek újbóli megjelenését.

Ne gondoljuk azt, hogy most aztán már semmit nem ehetünk. Nagyon finom és laktató ételeket készíthetünk magunknak.

oTytnxv5De2gC4S1QtUZEAtB3CNUGqd5

Sárgarépás fasírt

Összetevők:

  • 500g sárgarépa
  • 1 vöröshagyma
  • 2 tojás
  • 2 fokhagyma gerezd
  • 5 ek teljes kiőrlésű búza/zab/csicseriborsó liszt 
  • 1 tk tengeri só
  • 1 tk majoránna/oregánó
  • ½ tk őrölt fekete bors

Elkészítés:

Reszeld le a sárgarépát, fűszerezd sóval, majd egy kevés vízben főzd meg (kb. 5 percig).

Csöpögtesd le a megfőtt sárgarépát.

Hámozd meg és aprítsd fel a vöröshagymát, keverd össze a sárgarépával, az összetört fokhagymával, a fűszerekkel, a tojással és a választott liszttel.

Keverd át a tésztát alaposan és hagyd pihenni 10 percig.

Ezután formázd a fasírtokat, tedd őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe és süsd 190 Celsius-fokon (375 °F) 20-30 percig.

Ha vannak tüneteid és bizonytalan vagy, akkor mindenképp érdemes hisztamin intolerancia vizsgálatra elmenned, mert ez a probléma orvosolható és nem egy egész életre szól.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása