Korpásodás

2023. április 23.
1119
Korpásodás

Nálad is előfordult már, hogy korpásodott a hajad?

Sokunknál gyakran előforduló probléma ez úgy vélem. Kellemetlenséget is okoz, hiszen ápolatlanságot sugároz, pedig a korpásodás egy természetes folyamat.Korpásodás

A fejbőrön a hámsejtek ugyanúgy cserélődnek, mint a test többi részén, és ezzel egészen addig nincs is probléma, míg a sejtcsere normálisan zajlik.

Azonban amikor a sejtelhalás ritmusa túlságosan felgyorsul, akkor a gond egyből szembetűnővé válik, és a legtöbb ember ilyenkor azonnal kutatásba kezd, hogy mi a menete a korpás fejbőr kezelésének.

Nézzük, milyen gyógymódokkal vehetjük fel a harcot a korpásodás ellen.

Először is fontos megállapítanunk, hogy száraz vagy zsíros korpásodásról beszélünk.

Száraz korpásodás esetén a fejbőr száraz, nem jellemzi a túlzott faggyútermelődés okozta zsírosodás, így a korpa sem tapad a hajhoz. Jellemzően ebben az esetben maga a haj is száraz, nehezen kezelhető, és könnyen törik. A száraz korpásodást okozhatja genetikai hajlam, alacsony folyadékbevitel, nem megfelelő táplálkozás, de a fejbőrre került vegyi anyagok (pl. hajfesték) szintén lehetnek a száraz korpásodás okozói.

Száraz korpásodás esetén kerülni kell a gyakori hajmosást, hiszen a bőr természetes védelme jelentősen gyengül a folyamatos hajmosás miatt. Ebben az esetben különösen fontos, hogy kímélő sampont használjunk, továbbá két hajmosás között lehetőleg legalább 3 nap teljen el, hiszen a hajmosás után 48 órára van szüksége a fejbőrnek ahhoz, hogy az helyreálljon.

Alpecin koffein sampon

Alpecin sampon

Az Alpecin Hybrid Koffein sampont száraz és érzékeny fejbőrre fejlesztették ki. A speciális hibrid technológia ellensúlyozza a korpásodás és viszketés tüneteit. A sampon rendkívül kíméletesen tisztítja a hajat, miközben hidratálja és nyugtatja a fejbőrt. A koffein formájában jelen lévő "üzemanyag" behatol a fejbőrbe. Erősíti a hajhagymákat, és megelőzi az örökletes hajhullást.

Ezzel szemben a zsíros korpásodás, más néven seborrhea esetén a faggyútermelés az androgén hormonok fokozódása miatt megnő a fejbőrön, a faggyúban elszaporodik az ún. pityrosporum ovale gomba, ami gyulladáshoz vezet. A gyulladás következtében a fejbőrön a hámsejtek gyors tempóban elszarusodnak, a nagy mennyiségű faggyú miatt összetapadnak, és a tapadás miatt nehezen távolíthatóak el.

932167514w320h320

Szulfokoll kénsampon

Szulfokoll kátrányos kénsampon zsíros, korpás és viszkető érzékeny fejbőr esetén ajánlott. Pikkelysömörös fejbőr ápolására is használható. Rendszeres használata esetén csökkenti a korpásodást, zsírosodást és mérsékli a fejbőr viszketését.

De ha már van egy bevált samponunk, akkor élhetünk néhány praktikával.

tebamol-teafaolaj-20ml

Tebamol teafaolaj

A teafaolajat régóta ismerjük és már jól bevált bőrápoló.

Cseppentsünk 20-30 cseppet a samponunkba és hajmosáskor alaposan masszírozzuk be a fejbőrbe, hagyjuk hatni 2-3 percig, majd öblítsük ki.

Hajmosás előtti hajpakolást is készíthetünk belőle. Ebben az esetben egy teáskanál bázis olajba ( jojoba-, argán-, kókuszolaj) keverj bele pár csepp teafa olajat, masszírozd be a fejbőrödbe és hagyd hatni 15 percen keresztül.

Heti 2 alkalommal érdemes megismételni.

rozmaringolaj-1

Rozmaring olaj

Egy másik fantasztikus hatású olaj: a rozmaringolaj

A rozmaringolaj antibakteriális és gombaellenes hatásokkal is rendelkezik, így alkalmazható viszkető fejbőrre és még a fejbőr korpásodását is megszünteti.

A rozmaringolaj elősegíti a fejbőr jobb vérkeringését, illetve a fejbőr egészségi állapotának megőrzésében is segíthet, amelyek az egészséges hajnövekedés fontos összetevői.

Ma már nagyon sok olyan termék megtalálható a piacon, amelyek rozmaringolajat is tartalmaznak. Rozmaringsampont is lehet vásárolni, de, ha néhány csepp rozmaringolajat tesz a samponjába, már ez is csodákat művelhet a hajjal.

A rozmaringolajat hígított formában közvetlenül is alkalmazhatjuk a fejbőrön, hiszen így elősegítjük a haj növekedését és még a hajhullásunk is jelentősen lecsökkenhet. Persze a türelem minden esetben kulcsfontosságú lehet, hiszen a változások eléréséhez körülbelül hat hónap szükséges. Öntsön 5-6 csepp rozmaringolajat valamilyen hordozóolajhoz. Ez lehet kókuszolaj vagy jojobaolaj. Mosson a szokásos módon hajat. Majd dörzsölje be a fejbőrét a rozmaringolajos eleggyel. Hagyja rajta 5-10 percig, majd ismét mosson alaposan hajat. Ismételje meg a kezelést hetente egy-két alkalommal.

A rozmaringolaj még a száraz és viszkető fejbőr problémáján is segíthet, illetve lelassíthatja a haj őszülését is.

Szép haj

Meglátod, nem csak a makacs korpa tűnik el, hanem hajad is hálás lesz érte.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása