Mozaikcsalád
A család a legfontosabb a világon.
Ez nem kétséges, viszont sokszor kerülhetünk olyan élethelyzetbe, amikor döntenünk kell a család további működéséről. Számtalan ismerősöm van, akik 15-20-30-40 éve élnek boldog házasságban és az igazat megvallva csodálom őket, mert ebbe biztosan rengeteg munkájuk van. Nem kis feladat a gyermeknevelés, közben nőnek/férfinak is megmaradni, hogy a társunkat se hanyagoljuk el. Ezek embertpróbáló hétköznapokhoz vezetnek. Sokan megszorítják egymás kezét egy-egy krízis alkalmával és együtt, erősebben tovább mennek.
De vannak olyan párok is, akik sajnos nem tudnak egy-egy élethelyzeten felülemelkedni. És válásra kerül a sor. A válásnak a menete mindig rajtunk múlik, a magam részéről törekedtem a jó kapcsolat fenntartására, mivel a gyermekek épsége az első. Nyilván mindig sérülnek a gyerekek egy válás alkalmával, de mi felnőttek tehetünk arról, hogy ezek a sebek milyen mélyek lesznek.
Ha már lelkünk békében van a testünkkel és úgy érezzük, hogy nyitottak lennénk egy új kapcsolatra, azt is óvatosan érdemes megközelíteni.
Itt is óvva a gyermeket/gyermekeket, hiszen egy új szereplő megjelenése sokként hathat rájuk.
Hogy kicsit személyesebbé tegyem ezt a témát, a saját példámon keresztül mutatnám be a mozaikcsaládot.
Amikor először hallottam egy ismerősömtől ezt a kifejezést, akkor felhúzott szemöldökkel néztem, nem tudtam hova tenni. Aztán egy kicsit jobban belegondoltam, igen, valóban mi is egy mozaikcsalád vagyunk.
A párom nagyon szereti a gyermekeimet, de nem az édesapjuk. Bár ez külső szemlélőként nem mondható meg. Csak mi tudjuk, hogy nem ugyanaz a vezetéknevünk.
A kapcsolat kezdete óta együtt, egységben neveljük a gyermekeimet. Előttük mindig "egy követ fújunk". Persze ettől még lehet más a véleményünk egy-egy témáról, de nem akarjuk a megosztottságot. Általában négyszemközt beszéljük meg a dolgokat.
Ez is egyfajta rendszert ad a gyerekek életében én úgy gondolom, hogy nem csapongunk, hanem kiszámíthatóan neveljük őket. Nagyjából tudják mikor milyen kérésre mit válaszolunk majd.
Nem attól vagyunk egységben és nem attól vagyunk ilyen erős család, mert mindig mondogatjuk magunknak, hanem, mert így élünk, igazi egységben, őszinte szeretetben.
A hab a tortán, hogy a páromnak is van két nagyfia, akik bár ritkán vannak nálunk sajnos, mégis jól tudjuk velük is működtetni az egységet.
Vallom azt, hogy ha már így alakult az életünk sem kell lemondanunk arról, hogy boldog családi életet éljünk. Ez sem kevesebb munka, mint egy hullámvölgyben lévő házasságot megmenteni, napi szinten kell dolgozni a családi egységen és ha az alapokat jól fektetjük le, akkor siker koronázza majd életvitelünket.
Mi gyakran csinálunk közös kis programokat csak egyik és csak másik gyermekkel, ilyenkor fény derül az apró kis titkokra, történésekre. És sokszor szervezünk nagy, családi kirándulásokat is, mert nagyon szeretünk együtt lenni.
Viszont gyakran tapasztalom ismeretségen belül, hogy az a szülő, akihez érkezett egy új társ a családba, inkább kizárja a párját, nem engedi be a mindennapokba. Ez sajnos nagyon rossz forgatókönyvhöz vezet hosszabb távon. Nagyon hamar úgy érezheti a beengedett személy, hogy ő nem igazi partner, hogy csak bizonyos helyzetekben van rá szükség és a szava semmit nem ér. Soha nem szabadna ilyen helyzetbe hoznunk egymást. A kölcsönös bizalom talán a legfontosabb minden emberi kapcsolatban. Megbízni a másikban annyira, hogy jó tanácsokkal látja majd el a gyermekünket, hogy jó irányba tereli, a legkevesebb, amit megadhatunk neki.
Vagy fordított esetben nekünk hogy esne, ha mi csöppenünk bele egy családba és minket vesznek semmibe? Ugye, hogy nem jól.
Tehát azoknak, akik most vágnak bele, őszintén kérném őket, hogy szavazzanak a lehető legtöbb bizalmat partnerüknek. Ezáltal megteremtve a családi biztonságot, amit a gyerekek is érzékelni fognak és az ő hozzáállásuk is így fog kialakulni az új partnerhez.