Újévi fogadalmak az egészségtudatosság jegyében!

Tudta, hogy legtöbbször az egészségesebb életmód az újévben megfogalmazott cél?

2022. január 01.
968
pexels-anna-tarazevich-6027785

Az évvége, illetve az újév éjszakája egyfajta lezárás mindenki számára. Magunk mögött hagyunk mindent és új ajtók nyílnak ki számunkra.
Ilyenkor természetesen szokás valamilyen módon ünnepelni, barátokkal-családdal összegyűlni, és még utoljára az adott évben mulatni egy jót. Bízom benne mindenkinek sikerült kicsit kiengedni a gőzt és kellemesen telt az évvége.
Más szempontból is van jelentősége: sokan ilyenkor tesznek valamilyen fogadalmat, hogy miben lesz más a következő esztendő, mint az előző, mik azok a célok, amiket el szeretnénk érni, mik azok amin változtatni szeretnénk.
Vannak, akik egyáltalán nem ígérnek meg semmit és vannak a klasszikus elhatározások, ezeknek a legfőbb célja az egészségtudatossággal kapcsolatos. Fiatalabb koromban egy füzetbe írtam újévkor azokat a célokat, amiket el szerettem volna érni abban az évben és amikor visszatekintettem az eltelt évre nyugtáztam, hogy mi az ami megvalósult belőle. Évről évre egyre rövidebb volt a listám.

újév2

A legnépszerűbb újévi fogadalom kétség kívül az, hogy le szeretnénk adni néhány kilót, hiszen az ünnepi időszak nem a diétáról szólt. Én személy szerint nem tudtam ellenállni sem a töltött káposztának, sem a mákos bejglinek. Ilyenkor a mozgás is háttérbe szorult, ami szintén súlytöbblethez vezethet. Ebben az időszakban talán kicsit engedékenyebbek vagyunk saját magunkkal szemben is és nem tarjuk olyan szigorúan az étkezési szabályainkat, ami szerintem nem is akkora probléma, hiszen az újév, új lehetőséget tartogat számunkra.
Fontos, hogy kisebb célokat tűzzünk ki, ami belefér a mindennapjainkba, hiszen sokszor hajlamosak vagyunk saját magunkkal szemben irreális elképzeléseket felállítani. Gondolok itt arra, hogy a liftezés helyett lépcsőzzünk, autó helyett biciklizzünk, kisebb távolságot akár gyalog is meg tudunk tenni. Étrendbeli változások közül néhányat említve, például a reggeli kávét nem cukorral fogyasztjuk el, hanem édesítőszerrel, figyelünk a folyadék bevitelre, a reggeli a legfontosabb étkezés, jól induljon a nap ezért próbáljuk meg gondosan összeválogatni a reggeli alapanyagait.

újév

Honnan ered az újévi fogadalom?

Az újévi fogadalomtétel nem olyasmi, ami csak az elmúlt pár évben lett divatos.
Sőt, egy több ezer éves tradícióról van szó, ami jócskán megelőzte a kereszténységet és a jelenleg használatos naptárunkat!
Az időt régen is számolták az emberek, még ha nem is úgy, mint mi, és az újév a múltban is jelentős esemény volt, olyasmi, ami ünneplést érdemel és megújulást hoz. Már az ókori Babilonban és később a rómaiaknál is szokás volt újévi fogadalmat tenni, ezt a hagyományt pedig a keresztények is átvették, így őrződött meg az említett civilizációk eltűnése után is.

Fitopolcok ajánlata

Ha az újévi fogadalmunk is az egészséges életmód témájában fogalmazódott meg, akkor érdemes szétnézni a fitopolcok ajánlatai között, hiszen több termékünk van amivel támogatni tudjuk a fogyókúránkat.  

Nagyon népszerű a Dr. Steinberger 5 napos fintess program. Ez egy léböjt kúra, amikor próbáljuk kicsit tehermentesíteni, könnyíteni a szervezetünket.

A program előtt – betegség esetén – ajánlott háziorvosával, szakorvossal konzultálni. Mielőtt elkezdjük a léböjt kúrát előtte 1-2 nappal  ajánlatos kíméletes étrendet folytatni, ezzel is felkészítve a szervezetünket a kúrára. A kúra alatt rozskenyér fogyasztása ajánlott a napi ötszöri italok mellé. A kúrának meghatározott programja van, amit érdemes betartani.

Az 5 Napos Fitness Program tartalma és fogyasztási sorrendje:

1. nap:  Steinberger bio Zöldbúzafű-koktél(750 ml)

2. nap:  Steinberger bio Zöldséglé(750 ml)

3. nap:  Steinberger Ananászlé(750 ml)

4. nap:  Steinberger bio Céklalé(750 ml)

5. nap:  Steinberger bio Sárgarépalé(750 ml)

steinberger

UKKO Fogyasztó tea

Sokan küzdenek ezekkel a problémákkal, pedig a Természet patikájában számos csodálatos gyógynövény van amik úgy nyújtatnak segítséget a kilókkal és a centiméterekkel folytatott harcban, hogy közben az egészségedről is gondoskodnak. Ilyen gyógynövényekből állítottuk össze Neked ezt a hatékony teakeveréket, amely természetes megoldást kínál súlyproblémák ellen.

Beindítja a fogyást, serkenti az anyagcserét és megkönnyíti a diétát

Csökkenti az étvágyat és az édesség utáni vágyat

Immunerősítő hatású, antivirális és antibakteriális összetevőkkel

Energiát, lendületet biztosít a hétköznapokhoz és a sporthoz

Helyrerakja az emésztést és a bélműködést, de nem okoz hasmenést

Segít eltüntetni az ödémákat a végtagokról

ukko-fogyaszto-tea_gal22

NATUR TANYA® LIPO+ LAPOS HAS KONCENTRÁTUM

Vegán, folyékony étrend-kiegészítő azoknak kifejlesztve, akiknek kritikus terület a has és a csípő. 13 növényi összetevővel, gyógynövényekkel és fruktooligoszacharid prebiotikummal a bélrendszer egészséges működéséért, az emésztés és az anyagcsere támogatásáért.

A LIPO+ HATÓANYAGAI HOZZÁJÁRULNAK:

a bélrendszer egészséges működéséhez

az emésztés és az anyagcsere támogatásához

a testtömegcsökkentő étrend eredményességéhez

a normál vércukorszint fenntartásához

a természetes hormonális egyensúly fenntartásához

natur-tanya-lipo

AZ EREDMÉNYEK 5 APRÓ SZABÁLY BETARTÁSÁVAL FOKOZHATÓK ÉS FENNTARTHATÓK

Növeljük meg a napi folyadékbevitelt, hiszen víz nélkül nem tud a szervezetünk hatékony anyagcseréről gondoskodni

Csökkentsük az egyszerű szénhidrátok mennyiségét, mert a magas szénhidrát bevitel a hason és csípőn rakódik le feleslegként   

Rágjunk alaposan meg minden egyes falatot, hiszen az emésztés a szájban kezdődik, így lúgosítjuk el az ételt

Mozogjunk rendszeresen, hetente legalább háromszor egy órát és ehhez kezdésnek az ütemes séta is megfelelő

Törekedjünk a stressz ellensúlyozására, például meditáció segítségével, hiszen a krónikus stressz bizonyítottan növeli a haskörtérfogatot

natur-tanya-lipo-plus-lapos-has-bel-emesztes-gyogynovenyek

Kívánom, hogy minden fogadalma váljon valóra! Sikeres, boldog esztendőt!

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása