Üvegbe zárt csodák

2023. május 21.
1001
EaT3dFggVyr1MpPzi2gBsSbn84IFISkm

Üvegbe zárt csodák

Imádok új dolgokat kipróbálni, kísérletezni, minél több terméket magam előállítani. Készítettem már karácsonyi díszeket, ajakápolót a családnak és a számomra kedves embereknek, fürdőbombákat, mostanság viszont a krémkészítés az, ami igazán mozgatja a fantáziám. Ahogy az internetet böngésztem, úgy láttam nem is olyan nagy ördöngösség.

A melegebb időben a gyermekeim is többet vannak a szabad levegőn, futkároznak és bizony gyakran el is esnek. Nekem eddig hatékonynak bizonyult a feketenadálytő krém ezekre a zúzódásokra, idén úgy döntöttem magam készítem el.

Ehhez nem is volt másra szükségem, csupán 10 evőkanál szárított feketenadálytő gyökérre, amelyet 11 evőkanál olvasztott zsírba tettem. Alacsony lángon 10 percet kevergettem, majd levettem a tűzhelyről és 24 órát állni hagytam. Amikor letelt, egy gézlapon keresztül leszűrtem és hűtőszekrényben tároltam.

Feketenadálytő gyökér

Feketenadálytő gyökér

Ha táskában hordható változatot szeretnénk készíteni, az alábbi receptet ajánlom:

50 g szárított feketenadálytő gyökeret 150gr olívaolajban 3 hétig állni hagyunk, lehetőleg napos helyen. 3 hét eltelte után, gőz fölött 2 órát melegítjük, majd a végén hozzáadunk 25gr méhviaszt.

El is készült a táskában hordható feketenadálytő krémünk, amit baleset esetén rögtön alkalmazhatunk is.

EaT3dFggVyr1MpPzi2gBsSbn84IFISkm

A feketenadálytövet népiesen forrasztó fűnek nevezték. Méltán, hiszen a csonttörések, zúzódások, rándulások leghatékonyabb gyógyítója. Gyökerének darájából sokan készítenek pasztát és helyezik a duzzadt, sérült testrészre.

Kezdődik a szúnyog- és kullancsszezon, ha szabad így mondanom. Minden évben próbálok felkészülni rá, idén ezt is magam állítottam elő. Lássuk mit használtam hozzá:

50 ml tiszta víz

5 ml alkohol (gyógyszertári)

20 csepp citrom illóolaj

20 csepp geránium illóolaj

1 db szórófejes flakon

Patikában beszerezhető alkohollal vegyítettem a tiszta vizet, hozzá adtam az illóolajokat, majd jól összeráztam a flakonban. 2-3 óránként ismételhető, közvetlenül a bőrre is fújható.

QcsFQZGuizfyONewjaUG5IrnsPSRenN4

És állattartóknak egy jó hír: kedvenceinken is alkalmazható. Minden séta előtt fújjuk kutyusunk nyakára, hasára és megelőzhető, hogy kullancs csípés áldozata legyen.

Medinatural citrom illóolaj

A citrom illóolaj antivirális, antiszeptikus hatású. Fertőtleníti a teret és frissíti az elménket.

Medinatural citrom

Az elengedhetetlen körömvirág, minden háztartás alapkelléke. Nagyon egyszerűen készíthetünk belőle krémet.

Két marék növényt fél kiló felmelegített disznózsírba teszünk, lassú tűzön néhány alkalommal megkeverjük, levesszük a tűzről és egy napig állni hagyjuk. Másnap újra felmelegítjük és egy textilpelenka segítségével leszűrjük az előkészített üvegbe. Célszerű sötét üveget használni és az elkészült krémet fénytől védett helyen tárolni.

Amennyiben arckrémnek szeretnénk használni, tegyünk bele E-vitamin és mandulaolajat, de csak akkor, amikor már kihűlt.

Körömvirág

A körömvirág egyébként fantasztikus növény, ha kiültetjük a kertünkbe, többé nem kell az időjárást néznünk: Ha reggel hét óra után még zárva van a virága, aznapra garantált az eső.

És végül egy szerény sziklakerti növényt mutatunk be, amelynek fantasztikus hatóanyag tartalma van.

A kövirózsa inkább gyógynövény, mint kerti dísz. Megmosott leveleiből préseljük ki a levét, a fülbe cseppentve enyhíthető a gyulladás, fülfájás.

Arcra kenve leve táplálja, tisztítja a száraz, vízhiányos bőrt és gyulladáscsökkentő hatása a pattanásokat is elmulasztja.

A kövirózsakrém égési, fagyási sérülések kezelésére, pigment foltok elhalványítására, sőt visszeres, aranyeres panaszok enyhítésre szolgál.

Elkészítése:

20 darab alaposan megmosott kövirózsa levelet nyomkodjunk ki, így kb. 1 dl sűrű folyadékot nyerjünk. Egy kis edényben olvasszunk meg 10 dkg méhviaszt és adjunk hozzá 0,5 dl mandulaolajat és 10 dkg kókuszolajat. Folyamatosan kevergetve hagyjuk kihűlni, amikor kézmeleg lesz, öntsük hozzá a kipréselt kövirózsa levét. Az így elkészített krémet hűtőben tároljuk.

Kövirózsa

Mindig ügyeljünk a megfelelő higiéniára, tiszta keverőpálcákkal dolgozzunk és használat közben soha ne hagyjuk nyitva a tégelyeket.

Remélem más is kedvet kapott egy kis otthoni kencekészítésre.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása