Érdekelhetnek még:
Ha őszinte akarok lenni, még nem volt olyan ismerősöm, aki a poloskákról jó szívvel mesélt volna. Sajnálatos módon én is az ellenük fellépő személy vagyok. És azt érzem idén valahogy mintha megkétszereződött volna a számuk.
Kinyitom a terasz ajtót és csak úgy jönnek befelé minden igyekezetem ellenére. Próbálkoztunk manuálisan megszabadulni tőlük, de sajnos nem hozott hosszú távú eredményt.
Így hát felkerekedtem és az internetet hívtam segítségül, hátha van valami jól bevált praktika ellenük.
De először ismerkedjünk meg velük, hátha sikerül jobban megértenünk őket.
A mezei poloska emberre veszélytelen rovar. Még csak nem is ragadozó rovar. Főként növények nedveit fogyasztja. Mivel szúró/szívó szájszervvel rendelkezik előfordulhat, hogy az embert megcsípi. Ez azonban ritka, és csak akkor fordulhat elő, ha közeledésünket támadásnak veszi. De még ekkor sem nevezhetjük őket agresszív, támadó rovarnak. Ennél sokkal békésebb
Az egyetlen kellemetlen dolog a mezei poloskában, hogy veszély esetén védekezésképp bűzt áraszt magából, és minél többen vannak, annál inkább érezhetővé válik a bűz már a lakásban is. A bűzmirigye miatt, és főként, hogy egy behurcolt fajról van szó, nincs igazán Magyarországon természetes ellensége, és még a rovarevő madarak sem fogyasztják.
És rátaláltam néhány praktikára is, ami talán segíthet megszabadulni tőlük:
- 10 dekagramm szárított csilipaprika őrleményt teszek egy liter vízbe, ehhez rakok szappant, majd belefőzök egy kis fokhagymalevet. Ez a tömény permetlé úgy vettem észre, hogy akár százszázalékos hatékonysággal tudja távol tartani, ritkítani az adott területen a kártevőket, viszont eső után újra kell alkalmazni, mert a víz felhígítja az illatanyagokat.
- Próbáljuk ki a mentaolajat/levelet:
A menta illatát is sok helyen említik meg a mezei poloska távol tartására. 10 csepp mentaolajat, vagy 2 teáskanál őrölt mentelevelet kell összekeverni 500 ml vízben.
- És a teafaolaj?
Szintén sikereket értek el a mezei poloska távoltartására a teafaolajal. Ebből az olajból kb 2 ml-t (kb 60 csepp) kell elkeverni 500 ml (0,5l) vízben. Majd jól összerázott állapotban alaposan be kell permetezni a mezei poloskák által gyakran látogatott területeket.
Mindenképpen ki fogom próbálni ezeket a trükköket és reménykedem a hatékonyságában.
Várunk Fitopontjainkban, ahol további hasznos tanácsokkal is szívesen ellátunk!
Calendula Fitopont Széll Kálmán tér
Calendula Fitopont Etele Pláza